A só-terápia alapja a speleo terápia, azaz só-barlangban és sóbányákban való kezelés. A régi adatok szerint a középkori szerzetesek bevitték a betegeket a só-barlangokba, és azok belélegezték a sztalaktitok zúzása során keletkezett só részecskéket.
Európában a só terápia a XIX. században vált népszerűvé. A lengyel só iparosok észrevették, hogy a sóbányákban dolgozók közül senki sem szenved olyan tüdőbántalmaktól, mint például a tüdőgyulladás vagy asztma. Ekkor hozták létre az első földalatti kezelőcentrumot a lengyelországi Wielickában a fenti betegségek – különösen az asztma – kezelésére.
A só gyógyító erejét a II. Világháború végén is megfigyelték az óvóhelyként használt sóbányákban. Nem sokkal ezután asztmatikus szanatóriumokat nyitottak meg a németországi, svájci, bulgáriai és jugoszláviai természetes só-barlangokban. A só hatékonyságának tudományos kutatása 1968-ban kezdődött. Ennek eredményeként lerakták a speleo terápia hivatalos tudományos alapjait. Ez Aknaszlatinán ( Ukrajna) az allergológiai kórházban történt, ahol kezeléseket és kutatásokat végeztek a sóbányában.
A kutatási eredmények alapján új, hatékony asztmakezelési módszert dolgoztak ki, amely a „haloterapia” nevet kapta.
A sóbányákéval közel azonos mesterséges klímakezelés alapja a só szobában való tartózkodás, amely alatt a só aerosol folyamatos beporlasztása történik a légtérbe, azzal a céllal, hogy az ott tartózkodók azt belélegezzék. A só aerosol apró, száraz részecskékből áll, melyeket egy speciális só generátorban őrlik meg.